Egyre népszerűbb és szép gesztus a hamvak szórásával végső búcsút venni szerettünktől. Szórásos temetés több helyszínen. Rendezhetünk hajóról, vagy levegőből, vagy templomban, de temetőben is. Szórásos temetés esetén nem kell számolnia sírkőállítási költségekkel, sírgondozási díjjal, jövőbeli költségekkel.
Az elhunyt hamvainak szórására több budapesti temető közül lehet választani. Ilyenek lehetnek az Újköztemető, az Óbudai Temető és a Fiumei úti Sírkert.
Télen, november végétől március közepéig Budapest temetőiben kizárólag a Fiumei úti Sírkertben és az Új Köztemetőben nyílik lehetőség a hamvak szórására a téli felár megfizetése mellett.
Kedvezmények:
Elintézzük Ön helyett a bürokratikus tennivalókat, hogy levegyük a válláról a terhet. Nálunk mindössze egy telefonnal és egy találkozással biztosíthatja szerettének a méltő, szép temetést
Urna ingyenes kiszállítása Budapest közigazgatási határán belül, akár altemplomba.
temetés budapestenBudapesten a legolcsóbb hamvasztás. (exkluzív megállapodásunk van a budapesti krematóriummal a legolcsóbb hamvasztásra)
Sürgős/azonnali hamvasztás felár nélkül.*
Igény szerint ügyintézés a hozzátartozó lakásán.
- Kötelező, jogilag szabályzott hűtési alapdíj 5 napra értendő.
Garantáljuk, hogy a nálunk megrendelt temetés felvételt követő 5 napon belül kiszállítjuk a halottat a kórházból. Mentesítve a családokat a pótdíj fizetés kötelezettsége alól.
Hamvak szórása lehetséges